et ne nos inducas in tentationem

Kedves Feleim!

Végre egy napsütéses tavaszi nap!!!! Ez király, bár a mikor reggel Életem Párjával a szokásos kávé-cigi szertartást végeztük a gangon, még elég hűvös volt, látszott a lehellet. Már nagyon untam az esőt, szutykot, hideget.De most már klassz az idő, be is terveztem némi futást délutánra. A fenti cím akkor jutott eszembe, mikor egyedül maradtam a nappaliban úgy fél hét magasságában és találtam egy érdekes filmet valamelyik adón, ami egy egy fiatal novícius és egy lány kapcsolatáról-szerelméről szólt. A téma lerágott csont, és igazából nem is az egyházi vonatkozása indította meg a gondolataimat, hanem az, hogy ha az ember leteszi a garast, elkötelezi magát valami mellett, az az élete egyéb aspektusai szempontjából lemondást jelent. Napi szinten szembesülök jómagam is azzal, hogy bizonyos vágyak kielégítése, legyenek azok anyagiak, szellemiek, egzisztenciálisak, a másik oldalon káoszt, fájdalmat, egy adott szó megszegését eredményezi, és a következmények sokszor beláthatatlanok. A boldogság talán az, amikor a a beteljesült és és beteljesületlen vágyak egyensúlyban vannak /és ez igen csak ritka, pillanatnyi állapot/, az előbbiek fölött érzet elégedettség ellesúlyozza az utóbbiak okozta hiányt. Ez a kényes egyensúly hamar felborul olyan emberkéknél, mint én is, akik megszállottként szeretik, amit csinálnak, és a ez a hivatás különben is azzal jár, hogy az ember pőrére vetkőzteti a lelkét mások előtt időről időre. Hát én most épp az egyensúlyhiányos fázisban vagyok újra, sokadszor, és halogatom a döntést, hogy jó átlagpolgár /hanging on a rop of medioctity/, doktor DLA egyetemi docens, mintaférj és apa legyek, vagy csak egy hobó egy virágcserépben, Ülő bika főnök, aki nyargalászik a prérin és bölényeket kerget, és várom az égi sugallatot. Ergo, ne me inducas in tentationem, sed libera me a malo, Domine!!!!!