Itt és most

Kedves Feleim!

Már-már tényleg úgy tűnt, bloggerkedésem véget ér. Pedig valamikor előző év telén az iskolába érkező új kolléga, akivel azóta is szorgalmasan koptatjuk a Déli lépcsőit és szürcsöljük a gyanús állagú és ízű gépikávét, egy reggeli beszélgetés során, mikor megemlítettem a blogolást, fejéhez kapva csak annyit mosndott: Tudtam, biztos voltam, hogy blogger vagy! Blogger. hmmm talán egy kicsit túlzás... mondjuk így posztolok néha. Csakhogy most szar idők járnak rám, egyedüli családfenntartó lettem és be kell vallanom, nem bírom a gyűrődést úgy, mint régen. Rengeteg a meló, ide-oda szaladgálok és próbálom összetartani a családot, az együtteseimet és saját magamat, több-kevesebb sikerrel. És egyáltalán nem vígasztal, hogy sokmindenki másnak is szarul megy, a volt tanítványaim kétharmada már külföldön van, és  más is kivan a rákosi időket idéző kormányzásból, a talpnyalókból meg a gyáva pitiánerekből. Most kellene gyorsan megjavulni mindennek, mondjuk azonnal. Aztán vennénk egy nagy levegőt és blogolhatnánk nagy vidáman, míg a halál el nem választ. Iterum dico, hic et nunc!!!!