Kedves Feleim!
Oooolyannnn gyönyörű idő van!Igyekszem kihasználni az alkalmat, hogy teljen a digitális papír magvas gondolatokkal, de ahogy itt ülök és hallgatom a madarak csivitelését, azt hiszem, egyszerűbb, ha csak lejegyzem az agyamban kavargó gondolatttömeget, mindenféle redakció nélkül.Különben is, egy ideig ez lesz az uccsó nyugis napom, dacára annak, hogy Húsvét környékén szüneteltem egy kicsit.Na szóval.Olvasgattam a napokban a spanyol nyelvű blogokat, amiket érdekesnek véltem. Az egyikben volt egy hosszú bejegyzés, amit elsőre nem nagyon értettem, sőt másodikra sem. Tekertem, forgattam, utána nézegettem az ismeretlen szavak n+1-ik jelentésének is, de nem álll össze a kép. Aztán elolvastam hangosan, és rájöttem, ez egy szabad vers vagy próza, szenzációs gondolatritmussal és az újlatin nyelvek minden dallamosságával.És ahogy próbáltam ilyen módon befogadni, megjelent bennem ez a sajátos képi világ, az asszociációknak az a misztikus kapcsolatrendszere, amit az utóbbi időben nem tapasztaltam. És rájöttem, ez (is) hiányzik az életemből, a napi rutin, a "létért való küzdelem" vastag ajtók mögé zárta azokat a szűk járatokat, melyeken keresztül ez a fajta stimuláció elérhetné a tudatom és lelkem erre érzékeny területeit. Igazi reveláció volt ez, ami a körülöttem hullámzó káoszt, a bennem folyamatosan szóló muzsikát, az olvasás-élményeket, a tavasz ízeit-hangjait-illatait, a cigaretta füstjét, a nemes bor, becsapós pálinka zamatát, a bennem kavargó ambivalens érzéseket valami titokzatos harmóniába olvasztotta, ami olyan érzelmi állapotba hozott, amit már nem reméltem újraélni. Tettvágy, életigenlés, közlésvágy és mohó kíváncsiság van most bennem, nyitottság az univerzum apró rezdüléseire, és azt hiszem, most értettem meg a latin mondást: Ars longa vita brevis. Remélem, hogy ez a kegyelmi állapot segít legyőzni az ingerszegény, értetlen és földhözragadt környezetem, nem fordulok újra depresszióba, mert akivel szívesen megosztanám a gondolataimat és nagy valószínüleg még értené is, vagy leszar magasról, vagy messze van, vagy el van foglalva a saját depressziójával, egzisztenciális és mentális bajaival, vagy az intellektuális érdeklődést összetéveszti a kapuzárási pánikkal, vagy mint pl a lányom esetében, az apa-gyerek kapcsolat még gátja a valódi interakciónak. Az egyik ismerősöm értekezett a múltkor arról, értetlenkedve, hogy normális-e, ha az az ember egyszerre éli át, időbeli párhuzamosságban az érzelmi menyországot és pokolt? Hogy normális-e, nem tudom. Hogy velem is megtörténik sokszor, tény. Hogy nehéz együttélni vele, napi tapasztalat. Hogy a művészi kifejezőerő egyik forrása, tagadhatatlan. És most érzem, hogy csellóznom kell, elmerülni a hangok tikos univerzumába, és aztán tovább Isabel Allende és Latin-Amerika sötét és párás világába, Llosa Beszélője-ként belesímulni a a dzsungel flórájába és faunájába, ahol az élet és halál ugyanolyan finom macsakaléptekkel jár, ízlelgetni a bort, a szavakat, bús donna barna balkonon busong a bíbor alkonyon, la muerte entra y sale de la taberna, Oh, fortuna velut luna, sei ein mann und folge nicht mir nach, mért ne legyek tisztességes, kiterítenek úgyis, nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek, i was born in the wrong time, in the wrong sighn, on a wrong ascendent, se equivocaba la paloma,felemel és kitaszít a világ, és most méterhosszan lógok egy kötélről, és fejemen érzem, seggem milyen nehéz, milyen nehéz, milyen....nehéz...neh....héz...éz....z......
