Kedves Feleim!

Nemsokára karácsony, de nekem eddig a hangulatból csak az ünnepet megelőző idegbaj jutott.Sajna. Már azt hittem, elborítanak a hullámok és egyedül vagyok a kínjaimmal a világon. Volt egy hétvége, mikor a lányom szalagavatója volt szombaton, vasárnap az egyik melóhelyemen ugyanez, hétfőn meg egész napos rendezvényezés, felváltva fellépegető együttesekkel, akikt én vezetek. Hát ez már sok volt a jóból. Már ott tartottam, hogy elalvás előtt bedobtam egy fél üveg bort, ami nem szokásom.De tök véletlenül, avagy épp sorsszerűen összefutottam néhány régi kedves emberrel a múltból, elsősorban persze a cybertérben. Rá kellett jönnöm, hogy mások is szarban vannak, generációm színe java utcaszéli szarkupacként vegetál és cidrizik, hogy legyen melója, ki tudja fizetni a gázt, a kölök tandíját, stb. A sok panasz ellenére mégis csak jó volt dumálni a régi szép időkről, érezni, hogy fél szavakból is megértjük egymást.
És ne feledkezzünk el a boxolásról. A fiam kezdett kickboxolni, én eleinte csak néztem őket, aztán az edző mondta, álljak be. Kicsit aggódtam, sok éve nem verekedtem már, de egész jól belejöttem. Igazán kiváló stresszoldó. Persze a monoklikat néha magyarázgatni kell.... Szeptember óta a lányom is jár, aki torkig lett a kajakozással. Szóval kéretik vigyázni! A familia veri déndzsörösz.

Itt és most

Kedves Feleim!

Már-már tényleg úgy tűnt, bloggerkedésem véget ér. Pedig valamikor előző év telén az iskolába érkező új kolléga, akivel azóta is szorgalmasan koptatjuk a Déli lépcsőit és szürcsöljük a gyanús állagú és ízű gépikávét, egy reggeli beszélgetés során, mikor megemlítettem a blogolást, fejéhez kapva csak annyit mosndott: Tudtam, biztos voltam, hogy blogger vagy! Blogger. hmmm talán egy kicsit túlzás... mondjuk így posztolok néha. Csakhogy most szar idők járnak rám, egyedüli családfenntartó lettem és be kell vallanom, nem bírom a gyűrődést úgy, mint régen. Rengeteg a meló, ide-oda szaladgálok és próbálom összetartani a családot, az együtteseimet és saját magamat, több-kevesebb sikerrel. És egyáltalán nem vígasztal, hogy sokmindenki másnak is szarul megy, a volt tanítványaim kétharmada már külföldön van, és  más is kivan a rákosi időket idéző kormányzásból, a talpnyalókból meg a gyáva pitiánerekből. Most kellene gyorsan megjavulni mindennek, mondjuk azonnal. Aztán vennénk egy nagy levegőt és blogolhatnánk nagy vidáman, míg a halál el nem választ. Iterum dico, hic et nunc!!!! 

pont egy éve

Kedves Feleim!
Tegnap egy éve írtam utóljára. A dátum nevezetes, a lányom szülinapja. Tegnap ünnepeltük életem egyik főműve 18. szülinapjáz. Értitek? Ti-zen-nyol-ca-dik!!!!!nagyon durván eltelt az idő.....Emellett eltörpül minden egyéb, a nejem öthónapos munkanélkülisége, az egyetemi állásom megszűnése, hogy láttam hétről hétre a leépülést, a hosszú évek alatt megteremtett értékek semmivé foszlását, a kórusom tagjainak anyagi, egészségi, szellemi leépülését... hosszan folytathatnám. Ám a srácaim kárpótolnak, okosak, szépek, sikeresek. És a tegnapi meglepetés parti bombasztikusan sikerült. Mi kell még?