Kedves Feleim!

Nemm írok a késlekedő tavaszról, sem a Nagyfim által az autópályán átélt hófúvásos kalandokról. Arról kell írnom, hogy  mennyire fellélegeztünk, mikor hónapok bizonytalansága és küszködése után Életem Párja végre munkát kapott Ausztriában. Mégmellé egy jó helyen, amit szeret és ahol szeretik. Sajnos mostanra eléggé felgyúlt a feszültség itthon, mert akármennyire nagyok már a srácok, akármennyire igyekszem is megtenni mindent, a család így csonka. Nagylányom elveszítette a telefonját, már másodszor, és én persze kiakadtam, ő meg arrogáns volt, így rendesen összevesztünk. Aztán lefekvés előtt bementem hozzá és zokogva panaszolta, mennyire rossz ez a helyzet. Azt hiszem, egy apának nincs rosszabb, mint a gyerekét sírni látni és panaszkodni hallani, hogy hiányzik az édesanyja, meg a korábbi nyugis otthoni  meleg. Hiába, a gyerek azért még 18 ébvesen is gyerek, a pasi, a haverok nem pótolják a biztos hátteret. Rövid távon nem látok megoldást.... Egy tanári fizetésből nem fogunk kijönni, ha Életem Párja hazajön és nem tud dolgozni, se Tb, se nyugdíj. És a Nagylányom most éretteségizik, ha máskor nem, most biztos szüksége lenne minden támogatásra. Nagy dilemma ez....