lassan visszaoldalgok

Kedves Feleim!
Amíg a nyáron otthon punnyadtam, napról napra próbáltam erőt venni magamon némi szellemi erőfeszítés érdekében, nem írtam, nem blogoltam, nem jött az ihlet. Most viszont, hogy az egyik idomítás mellé még egy majdnem egész állásos másik jött, megjött a kedvem újra, mintha azagysejtjeim is átálltak volna egy magasabb fordulatra. Szóval lesznek újabb posztok.....

má megin esik.....

Kedves Feleim!

Szóllyon má valaki, Godónak, hogy el kék már zárni a csapot!!!!!!!napsütést akarok, lágy esti szellőt, glottgatáy kirándulást, reggeli uszodázást, napon megszáradárst. De azonnaaaal!!!!

et ne nos inducas in tentationem

Kedves Feleim!

Végre egy napsütéses tavaszi nap!!!! Ez király, bár a mikor reggel Életem Párjával a szokásos kávé-cigi szertartást végeztük a gangon, még elég hűvös volt, látszott a lehellet. Már nagyon untam az esőt, szutykot, hideget.De most már klassz az idő, be is terveztem némi futást délutánra. A fenti cím akkor jutott eszembe, mikor egyedül maradtam a nappaliban úgy fél hét magasságában és találtam egy érdekes filmet valamelyik adón, ami egy egy fiatal novícius és egy lány kapcsolatáról-szerelméről szólt. A téma lerágott csont, és igazából nem is az egyházi vonatkozása indította meg a gondolataimat, hanem az, hogy ha az ember leteszi a garast, elkötelezi magát valami mellett, az az élete egyéb aspektusai szempontjából lemondást jelent. Napi szinten szembesülök jómagam is azzal, hogy bizonyos vágyak kielégítése, legyenek azok anyagiak, szellemiek, egzisztenciálisak, a másik oldalon káoszt, fájdalmat, egy adott szó megszegését eredményezi, és a következmények sokszor beláthatatlanok. A boldogság talán az, amikor a a beteljesült és és beteljesületlen vágyak egyensúlyban vannak /és ez igen csak ritka, pillanatnyi állapot/, az előbbiek fölött érzet elégedettség ellesúlyozza az utóbbiak okozta hiányt. Ez a kényes egyensúly hamar felborul olyan emberkéknél, mint én is, akik megszállottként szeretik, amit csinálnak, és a ez a hivatás különben is azzal jár, hogy az ember pőrére vetkőzteti a lelkét mások előtt időről időre. Hát én most épp az egyensúlyhiányos fázisban vagyok újra, sokadszor, és halogatom a döntést, hogy jó átlagpolgár /hanging on a rop of medioctity/, doktor DLA egyetemi docens, mintaférj és apa legyek, vagy csak egy hobó egy virágcserépben, Ülő bika főnök, aki nyargalászik a prérin és bölényeket kerget, és várom az égi sugallatot. Ergo, ne me inducas in tentationem, sed libera me a malo, Domine!!!!!

mi vót most....

Kedves Feleim!

Régóta volt ilyen, hogy ízig-vérig újra csellistának éreztem magam. A fiammal Vivaldi kettősversenyt, a tanárával meg egy másik nővendékkel Popper Requiemet nyomtunk, és NAGGGGYYOOONNNNN jól esett. Holnap Százhalombattán csillogtatom hihetelen zenei képességeim, aztán jön a húsvéti szünet. Ja, és megint orgonáltam egyet a templomban. Hmmm, igencsak érdekes volt. Normál helyeken, ha a beugró kántor elmegy a plébihez megérdeklődni, mi lesz a menet, az szépen leülteti, és előveszi a megfelelő irodalmat, megegyeznek az énekekben és minden egyébben. Hát itt ez nem így lett. A Vir Reverendissimus csak rábökött egy foltra a Nagyheti Liturgia feliratú piros könyben, aztán lelépett, mondván, temetnie kell. Namármost, Virágvasárnapkor a barkaszentelés is aktuális, amire a fent említett használati utasítás három verziót is említ. Én meg érdeklődve vártam, melyik változat lesz. Végül is a kivonulós-bevonulós lett, én meg igyekeztem. Volna. Ahogy a Vir Reverendissimus és az assistentia /ahh, a latinos művelesség/ elindult kifelé, el is kezdtem a megfelelő nótát a kapunál, ám mikor odaértek, a Páter kikapta a kezemből a piros fedelű könyvecskét, mondván, nem túl hallkan, hogy a töketelen sekrestyés nem készítette ki az ő példányát. Ez az actio kissé bizonytalanná tett, mert a kis pirosban a z énekek második, harmadi sőt N+1-ik szövege is benn van, amiket én speciel nem tudok fejből. Szóval ikonná szelidült ábrázattal hagytam, hogy a jó öreg és ájtatatos matrónák megmutathassák, ének fronton ott vannak. És hát a mise. Az egyik roppant segítőkész asszonyka az orgonáig is eljött, hogy a liturgia további rejtelmeibe beavasson, amit én meleg hangon bár, de elutasítottam. Csak akkor nyugodott meg, mikor teljes tüdőmből beordítottam az áment egy olyan helyen, ahol a vir reverendissimus végszavát csak hallókészülékkel, vagy spéci puskamikrofonnal lehetett hallani. Most, hogy így belegondolok, ahogy álltam a templom kapujában, talpig feketében, bőrdzsekiben, hosszú hajjal, nem épp helybéli lágyszívű kántor benyomását keltettem. O tempore o mores!!!!! A lényeg a lényeg, szépen lement minden, sőt, a Vir Reverendissimus felvetette, hogy orgonálhatnék még Nagyszombaton, Húsvét Hétfőn is. Igazából egy dolgot, az Exultet-et szívesen elénekelném, azt viszont csak felszentelt személy teheti, így azért nem vagyok elég motívált. Marad a beugrás.
Kedves Feleim! Ha nem jönne az ihlet addig, boldog Húsvétot és sok locsolódót Mindenkinek!

Kedves Feleim!
Kissé lelassultam, hmmmm,na jó, leálltam az írással.Ámde nem nem próbálok rövid, egyben értelmetlen summázatot adni az elmúlt időről.Inkább a jelen, oks? Szóval jövő héten koncert a nőikarral, aztán csellózás Vácon életem Máté nevezetű főművével, majd Kati nénivel és Mariann nénivel meg egy Enikő nevű konzis lánnyal, aztán hakni Százhalombattán, hétvégén orgonálás a templomban. Szval meló van, nyugi nincs, Életem Párja rájött, hogy családja is van, nem csak a multi, a gázórám pörög, mint a motolla, nem tudtam elmenni a Rammstein-ra és arra a koncertre se, amit Boltoskislány ajánlott, viszont a hétvégén borverseny volt a faluban, a srácokkal énekeltünk, és elég rendesen le is mentünk kutyába, a tendencia a tegnapi hallgatói bulin foytatódott......
Kedves Feleim!Ha kissé konfúznak találjátok a bejegyzést, nem tévedtek, de ma csak ennyire telik, ami ennyi idő után mégiscsak nemakármi.....