healing process

Kedves Feleim!

Örömmel jelenhetem, hogy fájós torkom meggyógyult és az ezzel járó rossz közérzet és nyomott hangulat is alábbhagyott.Bár Édesanyám azért még reggel is elmondta vagy százszor, hogy orvoshoz kellett volna mennem még csütörtökön, valahogy úgy voltam vele, és bár nem vagyok egy nagy orvoshozjáró, annyit levettem, hogy ha az ember nyaka nem véres, néhány jó szón kívül úgyse kap mást.Szóval a csütörtök esti próbán még alig tudtam beszélni, az éneklésről ne is beszéljünk, de a terhelés azért megtette a hatását, mert pénteken se evés, se beszéd, sem pedig a a várva várt dunai fürdőzés.Életem párja így végre mindent elmondhatott, ami a lelkét nyomta, és a hallgatásom sokmindennel kapcsolatban beleegyezésnek, egyetértésnek vette.Talán ennek is köszönhető, hogy a hétvége további része nem várt nyugalomban telt. Mindeközben különféle népi és kevésbé népi módszerekkel igyekeztem nyavalyámat gyógyítgatni, az fájdalmat enyhíteni.Szombaton a srácaim versenyezni voltak, maratoni távot 20 ill 15 kilómétert eveztek és egész jó helyezéseket értek el. Mi életem párjával duélután meglátogattuk Lauráékat és igazán kellemesen elbeszélgettünk. Érdekes, hogy az egyébként igencsak jobboldali beállítottságú familiában mi valahogy meg tudtunk maradni szabadon gondolkozónak, egy csomó dologban egyetértünk és álláspontunk nem éppen követi a családi trendet, sőt. Különben Lauráéknál is két gyerek van, a nagyobbik lány, a kisebbik fiú, mint nálunk. mIvel a mi srácaink nem voltak ott a verseny miatt, pl nekem kellett a kicsiknek olvasni, meg játszani velük. Tulajdonképpen élveztem a dolgot, de közben az járt a fejemben, hogy mennyivel többet játszhattam volna annak idején az enyémekkel, ha nem köt le annyira a karrier, a munka, és azok a kapcsolatok, melyekbe a házasságunk problémái és a saját nyughatatlan természetem belesodort. Már érzékelem, hogy az az idő, mikor a gyerekeim még nagyon igénylik a napi szülői jelenlétet, a fizikai kontaktust, a vége felé jár. Ezért nagyon örültem, mikor vasárnap előbb a fiam majd a lányom is segítséget kért tőlem. Mátéval szolfézsoztam, bár annyira jó füle van, hogy egyedül is boldogult volna, aztán meg kísértem zongorán a Vivaldi gordonkaversenyt, amit a vizsgán játszik majd.Roncsával angolt fordítottunk és a bécsi klasszicizmusról beszélgettünk, mert ebből lesz vizsgája. Talán ez volt az első alkalom, mikor úgy beszéltem hozzá, mint ahogy az egyetemi tanítványaimhoz, úgy adtam elő, mintha óránk lett volna. Elmondtam az elnevezés történetét, a korszak nagy zeneszerzőinek életét, játszottam neki példákat zongorán, szimfóniákból, vonósnégyesekből, zongoraszonátákból, és magyaráztam az opera buffát, opera seriát, a singspielt,ami kellett. Mondjuk Mozart volt meg neki leginkább, ami nem csoda, hiszen az Amadeusz kedvenc filmjük volt kiskoruktól kezdve. Azt hiszem, mindketten élveztük. És volt egy kis közös fűnyírás, pontosabban én először lekaszáltam a házat körülvevő dzsungelt, hogy a fűnyírónak egyáltálán esélye legyen, és aztán volt egy kis nyugis tévénézés este.És valahogy a bennem folyamatosan bújkáló kisördög is csendben maradt. Emellett a torokfájásom is elmúlt, ma írhatok, törhetem a fejem a világ nagy dolgain, olvashatok, és sugározhatom továbbra a pozitív energiákat, akinek szüksége és megfelelő antennája van rá.